|
- B K
T 2 0 0 7 - B e s z á m o l ó k
-
Zete -
Börzsöny (kerülő) Kék 2007.06.14
09:26:49
Amióta
hallottam a túra hirét, azóta fix programként volt betervezve az
indulás. Végül egy kicsiny, de roppant lelkes három fős csapattal
indultunk neki. Több résztvevőre számitottam, de biztos a résztávok
hiánya is belejátszott, hogy végül nem oly sok résztvevő volt.
Remélem, ez egyáltalán nem veszi el a rendezők
kedvét!
A
Pénzásásig tartó első szakasz volt a sötét ló, de hála a sok és jó
helyre kitett szalagnak, nem tévedtünk el. Néhány gyorstempójú
túrázó viszont még igy is tévesztett.
A volt
Szondi kulcsosház lassan pusztulásnak indul, a látványa minden
Börzsöny rajongó szivét megsajogtatta.
Bernecebaráti
felé a fennsikon több nemrég kitett feliratos oszlopot láttunk. A
Csitári-kereszt pontőrei mondták el, hogy ezzel is a jelenleginél
mindenképp dicsőbb múltnak kívánnak emléket állítani, ugyanis a régi
helynevek gyorsan feledésbe merülnek. Pedig valamikor az egész
környéket művelték, feljártak ide a faluból.
Kemence-Bernecebaráti
között az egykori víztározó helyén már erdő nőtt fel. Azért a
fürdeni tilos táblát még megtartották,
hátha...
Kemencét
teljesen keresztezte a túra, a falu összes látnivalóját meg lehetett
tekinteni. Ez az egyik nagy kedvenc börzsönyi falum, csak a
falu széli patak partja ne lett volna teleszórva építési
törmelékkel...
A
központban egy sor fotót csináltam, amikor megjelent egy lerobbant
helyi polgártárs és erőszakosan követelni kezdte, hogy őt is
fotózzam le. Ezzel még nem is volt gond, de utána nem akarta
elhinni, hogy tényleg elkészült a fotó. Na, gondoltam, akkor
felrakom a netre, ott bármikor ellenőrizheti, hogy tényleg meg lett
örökítve (lásd a belinkelt képtárat).
Kemencén
egy nagyon kedves előre leszervezett meghívásnak eleget téve másfél
órás pihenőt tarottunk egy árnyas kertben. Így pont a legmelegebb
időszakot úsztuk meg, nem is égtünk le. Számos sör és kávé
elfogyasztása után fájó szívvel búcsúztunk el kedves
vendéglátóinktól, akik még útravaló sörrel is
elláttak.
Szinte
már hiányzott egy komolyabb emelkedő, az Aklok-rétjére több
mint 6-os átlaggal nyargaltunk fel. útközben egy túrakutyás fazont
is láttunk, aki sör után vágyakozott. Megsajnálva szegényt,
Bányapusztánál megkínáltam a magammal hozottból.
Itt a
vadászháznál népes és már messziről szimpatikusnak tűnő
vadászcsapatot szúrtam ki. Nosza, itt is több mint félórás megállót
iktattunk be. Megittuk a sörünket és elszívtunk néhány cigarettát a
vadászok-túrázók közötti békés viszony elmélyítése érdekében. Még
fotót is csináltattam velük. Innen is nehéz szívvel indultunk
tovább, szerencsére Nagybörzsöny már nem volt oly messze.
Ércbánya
vadászház környéke gyönyörű volt, a Katalin-forrás pedig elsőrangú
vizet szolgáltatott (annak aki ilyenre vágyott). Elérve
Nagybörzsönyt, egy kis kitérővel a Butella nevű intézményt kerestük
fel és tartottunk ismét egy hosszabb megállót. Itt nem voltak olyan
szimpik a helyi lerobbant arcok, ezért viszonylag hamar tovább is
álltunk.
A
Koppány-nyeregig még nagyon jó tempóban haladtunk, ott viszont kissé
megéheztem, de társam szerencsére kisegített némi harapnivalóval.
Innen már gyakorlatilag egy szuszra ledaráltuk a további távot. A
szobi műútnál sajnos kissé elvétettük a kék jelet, rá kellett
tenni kb. egy km pluszt. Szobra beérve én először a resti felé
vettem az irányt, leadtam a rendelést, majd utána mentem csak a
célba. Fél 10 körül értünk be, ami a mintegy 3 és fél órás
pihenőidőt tekintve nem is oly rossz. Mindezért a köszönet a
rendezőket illeti, akik a bőséges szintidő révén
mindezt lehetővé tették. A célban egy gyönyörű képkiállítást is
meg lehetett csodálni, sajnos errre kevés idő
maradt.
Jövőre
is kötelező program lesz ez a
túra.
csiba 2007.06.10
13:48:15
A Börzsöny talán az egyik legszebb hegység
Magyarországon, így nagyon vártam már ezt a túrát. Előtte a Kinizsin
voltam utoljára, de hát az rendesen ki kell pihenni:)
Másodmagammal vágtunk neki reggel Diósjenőről, és meglepetésemre
nem voltunk annyian, mint ahogy képzeltem. Bár igaz ahogy megtudtam
a szervezőktől ez volt az első Börzsönyi kék túra, így nézve meg
azért egész szép számban gyűltek össze az indulók. Az idő is
irdatlan meleg volt végig, ami rendesen ki is vett belőlünk.
Induláskor Diósjenőn még bevásároltunk ezt azt, majd ezután
sikeresen eltévedtünk, mert nem tértünk le a kéken jobbra.
Gondoltuk, ez is jól kezdődik:) Szerencsére nem volt sok plusz, és
pár perc múlva már rajta is voltunk a kéken. Irány Drégelyvár felé.
Az első kilométerek elég izgalmasak voltak. A hét eleji esőzések
rendesen meglátszottak. Lényegében óriási tócsákat kellett
kerülgetni, vagy épp átugrani felettük. Szalagozás jó sűrű volt, itt
eltévedni nem lehetett. (később volt egy két olyan rész ahol
sikerült megint eltévedni, mert nem vettük észre, hogy a kék letért,
és szalag sem figyelmeztetett erre. Viszont sok helyen meg tele volt
szalaggal, ahol meg volt normális jelzés. Jövőre talán kicsit jobban
oda lehetne figyelni a szalagozásra). Aztán az első kb 5km után
megtörtént az, amit nagyon nem szerettem volna, fájdalom a jobb
térdemben. Úgy látszik a hosszabb pihenő a Kinizsi után nem volt
elég. De nem akartam feladni, és szerencsére azért nem volt olyan
erős a fájás, bár Kemencénél erősen gondolkoztam azon, hogy
kiszálljak. Végül is elérkeztünk Tábor - tetőhöz, ahol megkaptuk az
első pecsétet. A második ep-ig lényegében együtt haladtunk egy másik
emberrel, aki nem kicsit megszállott:). Egész jól telt minden, a
térdem sem fájt annyira, csak ne lett volna olyan meleg. Csitári -
keresztnél újabb pecsét, majd irány Kemence felé, ahol egy hosszabb
pihenőt terveztünk, meg én a kiszállást:). Bernecebarátin áthaladva
igénybe vettük a kutak nyújtotta szolgáltatást. Nagyon jól esett a
hideg víz. Majd feltűntek Kemence házai, és elérkeztünk a 3. ep-hez.
Kaja, innivaló, csoki nagyon jól esett amit adtak, és itt
megpihentünk kb egy fél órára. Valahogy megpróbáltam rendbe hozni a
térdemet, és végül is úgy döntöttem, hogy folytatom. A pihenő jól
esett, és a fájdalom is csökkent. Egy nagyon szép rész következett
végig a Fekete - völgyben, majd fel a Pintér - bércre. Talán ez volt
a túra alatt a legnehezebb rész, de végül is felküzdöttük magunkat.
Innentől már hárman mentünk egészen a végéig. Bányapusztán megvolt a
következő ep, de előttem még akaratunkon kívül pózoltunk a fotósnak.
A következő ep az valahogy kiesett, de az igazoló füzetben ott az
aláírás, szóval voltunk ott is:) Hamarosan feltűntek Nagybörzsöny
házai. Itt betértünk egy kocsmába és ittunk meg pihentünk. Majd
irány a Koppány - nyereg. Itt is mászni kellett azért rendesen,
főleg az a rész volt nehéz, amikor a kék jelzés a nyereg előtt kb 1
km-el letért az erdészeti útról. Meglett a 6. ep is, majd egy kis
regenerálódás után, átmászva a kerítésen indultunk tovább lényegében
már főképp csak lefelé. Itt is volt Nagy - Galla - aljáig egy két
eltévedés, de nem láttunk szalagokat. Végül is sosem kellett sokat
visszajönni, mert szerencsére mindig időben észrevettük, hogy rossz
úton megyünk. Majd megtaláltuk egy fa törzsén a három betűs jelszót
és örültünk, hogy már csak egy szűk 10-es van hátra. Lassan kezdett
sötétedni, legalább is az erdőben már néha kellett a lámpa. Azt
hiszem nálam valahol itt állt be az a pont, hogy már nem érdekelt
semmi, csak mentem, és követtem a többieket. Azt hiszem a térdem,
meg a iszonyat meleg időjárás hozta ki ezt belőlem. Közeledtünk
Sukola - kereszt felé, de az valahogy sosem akart közelebb jönni.
Mindig azt hittem, hogy már itt lesz, de sosem volt ott. Végül is
feltűnt az utolsó ep, és én már nagyon örültem, hogy csak egy 3km
van hátra és bent leszek. Főleg, hogy a térdem egészen helyrejött,
vagy lehet, hogy csak megszoktam a fájdalmat, és már nem éreztem,
meg nem érdekelt. Innen már csak egy gyors leereszkedés volt hátra,
nem épp a legkellemesebb úton, és nem épp a legkisebb tócsákkal. De
feltűntek Szob házai, és nagyon boldog voltam. Itt még utolértünk
egy pár embert, és sec - perc alatt bent voltunk a célban. Ahol
rögtön hozták a virslit, asztalon kint volt 3 féle innivaló, szóval
csuda jó volt. Összességében egy nagyon jó kis túra volt.
Köszönet a rendezőnknek az ennivalókért, innivalókért amiket adtak
és magáért a lehetőségért, hogy kijöhettünk egyet túrázni. . Talán a
szalagozás lehetett volna jobb, meg ne lett volna ilyen meleg (bár
ezen nehezen lehetett volna változtatni:) )
kekdroid
- Börzsönyi Kék 2007.06.10
23:27:49
Még
tavaly, a rendező egyesület honlapján figyeltem fel a Börzsönyi Kék
jelzés útvonalán rendezendő teljesítménytúrára. Felvontam
szemöldökömet, ugyanis már régen végig szerettem volna járni ezt az
utat, de sem túramozgalom, sem teljesítménytúra nem volt kiírva rá
és valahogy mindig eltolódott az ügy. Most azonban itt volt a kiváló
lehetőség, nem volt szabad elmulasztani. A Börzsöny kevésbé ismert
helyeit köti össze az útvonal, Diósjenőtől Szobig, mintegy
"kikerülve" a Magas-Börzsönyt, ettől függetlenül csodaszép útvonal,
némi tájékozódási kihívással (bár ezt a szalagozás megoldotta, mi
legalábbis nem tévedtünk nagyon el).
A túra napján a
villamoson az éjszakai élet megfáradt törzsközönségével együtt
(némelyikük kinézett 16 évesnek is, bizony) robogok a Nyugati
pályaudvar felé. Az állomás csarnoka a nyugalom és béke világát
nyújtja az utca után, örülök, hogy kiléphetek a városból, el a
"pörgős" élettől. A vonaton nem sikerül aludnom, allergiás roham
segít az ébrenlétben. Váctól Vajonmerre és párja sporttársakkal
utazom, beszélgetünk, így a közel egyórás út egész rövidnek tűnik.
Nem így a sor az állomás várójában, ahol nevezni kell a túrára.
Találkozom egy régi ismerőssel, Jenővel, együtt megyünk végig a
távon, később kiegészülve a Lemaradáson megismert sporttárssal,
Péterrel. A nevezés egész gyorsan halad, igényes itinert kapunk,
útleírással, táblázattal az útvonalról, valamint egy nagyon
összetolt szintmetszettel.
Indulunk, a faluból kiérve
Vajomerrééket látom ellépni, nem is találkozom velük a célig. Az
első pocsolyánál rögtön eszembe jut, hogy sokmindenre felkészültem
fejben, de a sárra nem. Pedig sár az volt, nem is kevés, erről a
cipőm tudna rengeteget mesélni, ha hagynám :). A kék jelzés néha
felbukkan, ahol nem, ott szalagozás segíti utunkat, egy helyen kék
szalag is van, az nem jó nekünk, szerencsére útitársam észreveszi a
megbújó jelzést. Felfelé megyünk sokat, rövidesen észreveszem azt a
helyet, ahol egyszer kegyetlenül eltévedtem, most erre nem kerül
sor. Elérjük a Szondi-kulcsosházat, elhagyatva, egyedül szomorú
látványt nyújt a ház az erdőben. Nem sokáig töprengünk az ügyön,
emelkedik az út, fogy a lélegzet és közben lassan, de biztosan
melegszik az idő. A drégelyvári turistaút-csomópont után az első
ellenőrzőponton pecsétet kapunk, megismerem, irattári iktató
bélyegző, egy fél nyáron át hasonlókkal foglalkoztam.
Lefelé
kell menni egy kicsi, utána megint felfelé, hullámvasút visz
hosszasan, közben, a nyílt részeken rálátni a Magas-Börzsönyre dél
felé, megpróbálok találgatni, melyik lehet a Nagy-Mána, a Pogányvár
gerince, de aztán rájövök, hogy még nem is azokat a hegyeket látjuk,
azok egy fokkal bentebb vannak. Néha elmegyünk egy oszlop mellett,
valakinek a szőlője, valaki másnak a földje. Az ellenőrzőponton a
barátságos erdész elmondja, ezek afféle emlékek a múltról, régi idők
embereiről mesélnek, egy eltűnt korból. Továbbhaladunk, nyílt
terepen, enyhe lejtőn visz az út, megint oszlopokat hagyunk el. Az
út itt jól követhető, a minőségével sincs semmi gond, egyre jobban
kezd lejteni. Előttünk az Ipoly völgye terül el és nemsokára
bejutunk Bernecebarátira. Átkelünk a falun, közben találunk egy
nyomóskutat, mosakodni, inni kiváló lehetőség.
Kifelé menet
utolér Péter, akivel egészen a Koppány-nyeregig együtt túráztunk.
Továbbsétálunk Kemencére, van egy nagyobb nyílt szakasz, egész hamar
túljutunk rajta, be a falu főútjára. Az ellenőrzőponton - az Idősek
Otthonával szemben - kisebbfajta terülj-terülj asztalkámmal
fogadnak, kedvesen kínálnak csokival és kenyérrel és innivalóval. Az
utóbbiból jó sokat vételezek, elvégre Nagybörzsönyig nem várható
megbízható vízvételi lehetőség. Az egykori vármegyeszékhelyt ismerős
úton hagyjuk el: erre kell menni egy bizonyos téli, éjszakai túra
rajtjába, most, nappal sokkal barátságosabb a környék, szép a
kilátás a környező hegyekre. Elérjük a börzsönyi főalappontot,
elkanyarodunk a kisvasút nyomvonala felé, ezt követjük igen-igen
hosszan. Az ideiglenes végállomást már látszik, hogy nemsokára a
Vilati üdülőig viszik (ha már nincs ott), fentebb már nem ilyen
rózsás a helyzet, a patak áradásának az erejét szinte el sem tudom
képzelni. Néha átkelünk egy patakon, néha bele is lépek teli
talppal.
A Hamuháztól megint ismerős a terep, elhagyjuk a
vasutat, megkezdjük a túra legmagasabb pontjára való feljutást. A
völgy alattunk és a hegyoldal fentebb mellettünk szédítő látványt
nyújt, de közben figyelni kell az útra is. Néha megbotlom,
belegondolok, hogy jó lenne a bakancs, aztán az is eszembe jut, hogy
a bakancsban már régen megfőtt volna a lábam, már csak tálalni
kellene. Hirtelen elérjük a tetőt, innen le kell jutni
Bányapusztára. Ez a lejutás némi dzsungelharccal kezdődik, egy
bokagyilkos lejtővel folytatódik és egy romos kerítésen való
átkeléssel ér véget, itt vár a pontőr is. Egy erdészeti UAZ hátrál
előlünk, biztos megijedt, pedig igazán nem akartuk megfogni. Lejtő
után kis emelkedő következik és a piros jelzés becsatlakozása után
már kérhetjük is a pecsétet a Bogár-kert pontőreitől, itt
ásványvízzel kínálnak, megköszönjük, elfogadjuk.
Nagybörzsöny hangulatos kis település, egy padnál megállok
egy kis zoknicserélő szünetet tartani, közben túratársaim
megcélozzák a fagyizót, rövidesen én is követem őket. A fagyi után
egy alapfokú utcai csapkezelői tanfolyam elvégzésével tudunk vizet
tölteni és megint mosakodni is. Ez utóbbira nagy szükség van, a
hőségben szépen olvad az aszfalt is. A faluból kijutva egy
aszfaltútra térünk, nagyon sokáig kell követni, ráadásul közben
emelkedik az út. Ez az emelkedő azonban csak a bevezetése a
Koppány-nyeregre felvezető ösvénynek, amely egy rettenetesen
izzasztó út. Közben jelzésfestőkkel találkozunk, felújítják ezt a
szakaszt, jó munkát kívánunk nekik. Egy jobb minőségű földúton
gyaloglunk végül fel a nyeregbe, itt is kapunk pecsétet. Péter itt
ellép, futva megy be a célba, meghagy egy telefonszámot, hogy majd
hívjuk fel, amikor Szob előtt járunk.
Kis pihenő után szépen
továbbutazunk gyalogszerrel, lefelé. Gyönyörű a táj, ráadásul az idő
is enyhül egy kissé. A lába viszont mindkettőnknek fáj, nekem a
talpam, Jenőnek a csonthártyagyulladása kezd előjönni. Ettől
függetlenül még mindig erős tempót diktál, néhol alig győzöm
követni. Egy utolsó emelkedő van még hátra, a Nagy-Galla aljára kell
feljutni. Ennek a sikeres megtörténtét két kód felírásával
ünnepeljük, az egyik öt pötty és egy (talán) BKT betűsor, azt
gondoljuk, ez a pont. Egy kanyarral odébb meglátjuk a túra igazi
pontját, AIR van írva valami címkékre, kis pihenés még jár a rendes
kód felírása után. Szinte végig lejtő, szép utat járunk be az
egykori kisvasút egyik szárnyvonalának töltéséig, egy idő után
útitársamnak tűnnek fel a nyomvonal jellegzetességei. Egy elágazást
nézünk még félre az országútra való kijutás előtt, de voltaképpen
csak legfeljebb 600 métert teszünk bele a távba.
Átkelünk a
szépen épülő új kisvasúton, egy utolsó emelkedő visz minket a
Sukola-keresztig, sajnos valami gond van az autóval, így nem tudják
felhozni a frissítőpontot. Pecsétet azért kapunk, majd az utolsó
szakaszra térünk rá. Ez nem a legszebb emlékeket hagyja bennem,
nehezen járható, kényelmetlen köves úton trappolunk le, a volt téesz
előtt telefonálok, Péter pedig, aki közben teljesítette a túrát,
cseresznyével kínál, lévén ott lakik a turistaút mellett, arrafelé,
ahol az bemegy Szobra, ezúton is nagyon szépen köszönöm :).
Szobon még besétálunk a vasúthoz, de a cél nem az állomáson
van, hanem egy épülettel arrébb, itt mindenféle enni-innivaló jár
mindenkinek, valamint a díjazás, egy nagyon kedves rendezőtől. A
Börzsönyi kék a nem mindenhol egyszerű követhetőség ellenére egy
nagyon szép túra, korrekt és kedves rendezéssel. Gratulálok
mindenkinek a teljesítéshez, köszönöm útitársaimnak a társaságot -
és a navigálást, valamint a rendezőknek a túrát!
| |
|