- B K
T 2 0 1 3 - B e s z á m o l ó
k -
R.Gellért
2013.01.21 11:34:26
Nekem nagyon tetszett a túra, igazi kihívás volt. Rég voltam
ennyire kemény túrán, pedig minden hétvégén vagyok valahol. :)
Gyönyörű volt a Börzsöny, csodaszép kilátásokkal. Néha sütött
még a nap is! Jó társaság! Egyszerűen jó volt!
Vagdalthús
2013.01.21 11:34:26
Börzsönyi Kék 60: sikerült. Ennyi
:-)
Bővebben: csodaszép volt, és még küzdöttem is. Sőt, Börzsönyi
Kék 65 lett belőle kb. Végre ezt is megéltem: simán túlmentem egy
elágazáson a dózeren Nagybörzsöny után, a Koppány-nyereg előtt,
kellett nekem a falu határában a másnapi rendezés miatt
telefonálgatni, és emiatt 15 perc hátrányt összeszedni, majd loholni
a többiek után, néha már a fényüket is látva. 9,2 km-rel a cél előtt
még 1 óra hátrányom volt hozzájuk képest, ez a célig kb. 20 percre
apadt, és meglett az utolsó vonat, 8:15-ös
indulással.
Kemény volt, és így, mivel szalagoztam is a Kuruc 22-est,
összejött 82
km hótaposás a hétvégén, rég volt
ilyen.
Bunya
Zoli
2013.01.21 10:40:43
Kénytelen vagyok néhány gondolatot megfogalmazni a fönt
nevezett túrával kapcsolatban. Röviden: Ha
valaki nem jött el erre a túrára, az nagy szívás volt, de ha eljött,
az legalább akkora szívás volt. Máshonnan nézve: szerencsés az, aki
eljött erre a túrára, de az is, aki végül otthon maradt. Ez
nagyjából mindent elmesél róla. Káprázatosan szép volt ebben a
havas, téli időben, akár világosban, akár sötétben. Mikor már
sötétben egyedül mentem az erdőben, bizony néhányszor megálltam
egy-két percre, hogy kiélvezzem ezt az
érintetlen, téli hangulatot. Addig legalább elfelejthettem,
hogy rögtön a következő lépésekért iszonyatos küzdelmet kell
mindjárt folytatnom, hogy szánalmas sebességgel előre juthassak.
Minden lépés nehéz volt, ez bizony küzdelem volt a hóval. Az út 90
százalékában egyedül mentem. Így összességében ez a kitűző nagyon
sokat ér.
pesza91
2013.01.20
18:55:13
Börzsönyi
KÉK
2007
június, 2008 október után, 2013 január. Talán ez volt a legszebb,
bár nehéz dönteni. Ami biztos, hogy a három közül ez igényelte a
legtöbb energiabefektetést.
8:05-kor indulok, az 1.vonat
tartalma már töri a havat, a 2. szerelvény még nem futott be.
Pénzásás előtt érem utol az embereket, majd megérkezik Tinca nesztelenül,
nem sokkal később Rushboy.
Tinca-nak
köszönhetően kedvet kapok a futáshoz a lejtökön, és az egyenesekben.
Ha ez nincs nemhogy a 9-es vonatért nem lettem volna harcba (amit
elbuktam félórával), hanem a 11 órás is veszélybe
kerül.
Teázás, tyúklépésben haladás, néhol boka
összeverdesés, Bernecebaráti látképe, Kemence. 2 kocsmát is
tesztelek, egyikben zárás közeli állapot, zárolt kávégép, másikban
nagy nehezn összejön a tejeskávé egy nem várt műszaki hiba folytán.
Vagdalthús hazai
pogácsájának fogyasztása, a kemencei szállítmányból. Danit még
elcsípem a ponton, lejjebb érthető, miért. Edushow,
Bribor,Lestat, Gellért, Bubu, Vagdalthús és
még egy páran a ponton. Végre lehet haladni, nem sokáig. Legszebb
részek a túrán. BÉ kirajzási pont, Csarna-patak, dinó gerinc,
kellemes emelkedő Aklok rétjéig, közben jégcsap parádé balról.
Bányapuszta nem olyan, mint pár éve a Forrástúrán, ahol térdig érő
dagonya volt.
Négysávos út, jobbra el, utolsó fotók, majd
nemsoká balra be Bogár-kert felé. Itt ízelítőt kapok a csaknem szűz
hóból. Pár lábnyom van csak. Később a piroson jobbról bejön a
mezőny. Balázs a
ponton, Bounty gyomorba, Kazinczy júniusban, ott találkozunk.
Nagybörzsönyben ér a sötétség, tetőn hölgy Ilcsit keresi,
de az nincs otthon. Tyúk lépések, majd dózerút, fény se kell, kevés
hely a túrán, ahol lehet haladni. Kárpáti
Hiúzt hívom,
de nem jön. Túra legcombosabb kaptatója Koppány nyereg felé, félúton
teázás. Pont után kis futás, amíg tudok, aztán jön a megszokott
tyúklépés. Néha elválnak a mezőny nyomvonalai.
Végre
megpillantom Nagy-Gallát, most nem megyek fel, maradnak a 2007-es,
2008-as emlékek. Ponttól kb. 1 km futás, majd jön ismét a
hóban csoszogás. Sukola-kereszt után még várni kell a megváltó útra,
nem akar kiszélesedni, a szűk nyomvonal. Már a faluhoz közel
négysávos, de jeges. Popeye és Mezei
családdal először
felkeressük a vasútállomást, aztán elolvasva az itinert, a
célt. Jó volt beérni! Remélem lesz folytatás egyszer egy
tavaszival, úgy lenne kerek a
történet.
Tonnakilométer
2013.01.20 08:04:38
Kíváncsi vagyok milyen lett a teljesítési arány a Börzsönyi
Kék 60 túrán? Sajnos nekem túl kemény diónak bizonyult, de -
vessetek meg- nincs lelkiismeret furdalásom, hogy feladtam. Aki ott
volt tudja miért, aki meg nem az jobb, ha nem tudja.
Elfáradtam...
DJ_RushBoy
2013.01.20 09:44:11
Sikeresen túléltem a Börzsönyi-Kék 60 km-ét. A hóviszony
ahogy sejtettem kb. 30-40 cm volt. Bölcs döntés
volt a rajtidő végén indulni, ugyanis 16(!) km-nél már utólértem az
elsőket, és a Csitári-keresztig teljes szűz hó taposás, persze
vastagon beázott cipővel. Bernecebarátiba úgy döntöttem hogy ezt én
így nem folytatom, így a K+-en elsétáltam a sörözőbe a másik
irányba. Még mielőtt a Kedves Olvasó azt hinné hogy feladtam a túrát
nagy tévhitbe ejtem, ugyanis csak fél óra kényszerpihenőt iktattam
be magamnak, hogy addig is a megelőzött túratársak szépen
visszaelőzzenek, és tapossák csak a havat ;) Micsoda taktika :D
Addig én betoltam 2x2 dl forralt bort, és megkajáltam.
Nagybörzsönyben megint túl elől éreztem magam, így ott is Kláriékkal
egy negyed órát ejtőztünk. Innen viszont begyújtottam a rakétákat,
és erős tempóval haladtam egészen a célig. Szerencsére már le volt a
hó taposva, de így is 5.-nek érkeztem be este 8-kor, 11 óra 26
perces menetidővel. Kemény volt ez a túra, de izgalmakban nem volt
hiány!
|