- M
B 2 0 1 0 - B e s z á m o l ó
k -
Tinca
2010.01.24
Kemény menet volt, tényleg.
Tartottam a túrától nagyon, és a félelmeim beigazolódtak. Hogy
mennyire nehéz és hideg volt, arról -Dilen- is tudna mesélni, de
inkább rábízom, megírja-e. Nem írok beszámolót, csak néhány
gondolatot. Már az gyanús volt, hogy a rajt után
Tűzköves-forrásig nem értük utol bubuékat (egy perccel indultak
korábban), pedig nyomtuk becsülettel. Sejtettem, hogy tud valamit az
"öreg", főleg, hogy aztán a P4-en felfelé is utolért. A továbbiakban
sétálgatásnak helye nem volt. Magosfán még mindig csak negyed óra
előnyünk volt pontzárással szemben (öt perc fórral
indultunk). Innen lefelé csodálhattuk meg az egyik legszebb
látványt, ahogy a vastagon zúzmarás bükkökre rásütött a nap, mögötte
tiszta kék ég és havas hegyek. Nekem Dobó-bérc volt a
legmonotonabb, véget nem érő gerinc, aminek pedig nincs is
meredeksége. De legalább hosszú. A fent tanyázó pontőröknek
elismerésem, a sokféle csoki mellett almát is cipeltek fel. Nagyon
kellett, mivel nem fektettem elég hangsúlyt az innivalóra, 3 decivel
húztam ki+egy narancs. Előre részletesebben át kellett volna rágni
az útvonalat, csak a pohár ikont figyeltem a kiírásban, ami a célban
meleg teát jelentett. Az viszont irtó jólesett (már bármilyen
folyadék jólesett volna). Fekete-réten ért a teljes sötétség, de
a hó és a teljes hévvel világító félhold miatt nem volt szükség
lámpára. Annál inkább meleg ruhára, és száraz zoknira. Felfelé
érezhetően egyre hidegebb lett, Csóványosra érve belecsúsztunk a
-10-be. A végére eléggé belassultunk, és sehogy sem sikerült odaérni
a K3 enyhébb részéhez, végül egy és egy negyed (!) óra kellett az
utolsó 3,5 km-hez. Kilenc óra terepen (+ fel-, lejutás), és a
Kazinczy óta nem fáradtam így el hegyektől. Még egy köszönet
wudunak, a fuvarért, és mert elindult Királyrétől a Cseresznyés
parkoló felé
elénk.
ef_zé - Magas-Börzsöny nem
viccel 2010.01.25
Először a logisztikát kellett megoldani, merthogy
ugye a Börzsöny tetején a rajt és a cél is. Fuvar híján, nem kevés
tanakodás után a Diósjenőre induló BZMOT-ra esett a választás. Nagy
kihívásnak ígérkezett a túra, főleg a már említett rajt helyszíne
miatt, aztán nem mellesleg egy csomó szint is várakozott ránk. Az
elején sikerült mindjárt elkalkulálnom magam, mert nem voltam képes
a hajnali vonathoz felkelni s így csak negyed 11-re értem a
Csóvira. A Z-sávon felfele baktatva már éreztem, hogy szép kis nap
lesz ez a mai bár nem gondoltam semmi rosszra, csak a jobb lázam már
itt fázni kezdett. Gyönyörű volt, de itt még nem sütött a Nap,
viszont találkoztam egy rókával. Ballagott előttem a zöldön felfele.
Elvileg úgy terveztem, hogy 10-kor legkésőbb elrajtolok majd,
de csak fél 11-kor eredtem utolsónak a seprűk és túratársak után
lefele korcsolyázva a P háromszögön. Sokkal élvezetesebb volt, mint
a Börzsöny Éjszakain ősszel ugyanott felfele szívni. Vittem magammal
2 kulacsot (az egyikben agyoncukrozott tea, másikban víz)
szőlőcukor, banán, sós perec, 2 kolbászos szendvics. Utóbbiakat
könnyű hátizsákban, mert bár a távolság nem indokolta, de azt
gondoltam legalább melegíti a hátamat. Az első EP: Bodosházi kút,
méteres jégcsapokkal. Itt egyből megzavarodtam, mert a pontőr sehol
sem volt. Egy túratárs felvilágosított az illetővel, még odafönt
kellett volna találkoznom. Amikor én indultam el, már senkit sem
láttam a zöld és a P háromszög elágazásnál.
Szerintem nem volt rossz a hóhelyzet. Szépen futható
volt, bár ez csak lefele meg az egyenesebb részeken sikerült. Sokat
segítettetek a túrabotok és így lassacskán gyűjtöttem be a
túratársakat. Futók, ha voltak korábban indulhattak. Ha a célidőmet
nézem, akkor inkább a túra topikba kívánkozik a beszámolóm, mert
másfél órával gyengébbet mentem a Vulkán túránál. Talán azért ez
valamit a terepről is elárul.
József Főherczeg Úr emlékműje meglepetés volt. Még hogy
itt ejtette el egyezredik szarvasbikáját? Ejha. Sohasem jártam
előtte ezen a környéken. Magosfa felé sütött ki igazán a Nap,
innentől folyamatosan fényképeztem.
Királyházáig jól ment a futás, ahol majdnem elkavartunk
mire meglett a Dobó-bércre vezető ösvény. Ez a szakasz tűnt a
leghosszabnak, bár próbáltam megfutni belőle, amennyit csak bírtam,
de egy frissítő, szottyadt banán nélkül nehezen jutottam volna túl a
nehezén. Aztán ismét meglett a „Jenő-re” vezető ismerős barátunk a Z
sáv, mellyel még később is találkozhattam. Csehvárnál gyors pecsét,
mert már laposabban járt a Nap és irány Foltán-kereszt. Itt rogytam
meg egy kicsit és életmentő volt a kolbászos kenyér, amit pedig a
túra utánra tartogattam.
A leggyönyörűbb számomra a Szabó-kövek, Haramia-lyuk
környéke volt a háttérben vöröslő Csóványossal meg a dermedté
fagyott tájjal. Egyben ez volt a leginkább „Lefagysz-os” elem a
túrában. Hagyni, hogy látótávolságba kerüljön Csóványos a céllal és
meleg teával, majd lezavarni a népet Rakodó felé a Fekete rétig
néhány száz méter szintet veszítve. Ez az igazi szívás. Itt már
szépen rám esteledett, persze a fejlámpám otthon figyelt a
szekrényben. Világított helyette a Hold, meg csak felfele kellett
menni. Egyszer néztem csak itinert és jelzést telefonnal, mégpedig A
P háromszög és K háromszög elágazásánál. A színeket itt már nem
tudtam kivenni a sötétben. Innentől kezdve minden egyes facsoportot
csóványosi kilátónak néztem már, de fejben még a lemenetelre is fel
kellett készülni.
Összességében gyönyörű és kemény túra volt, a pontőröknek
és szervezőknek süvegelés jár. Köszi, nem irigyeltelek benneteket és
inkább botorkáltam le sietve a sötétben Diósjenőre, mint ott kellett
volna tovább fagyoskodnom. Jobban jártak azok, akik gyorsan
alacsonyabbra ereszkedhettek.
mandarin95 2010.01.25
A Magas Börzsöny
teljesítménytúrán volt meg a 200. Csóványos túrám,(ha egy nap
többször felmegyek, az is csak egynek számít..., a mi számolásunk
szerint). Fél 10 körül értünk fel a Csóvira, amikor megünnepeltük
pezsgővel a 200. túrát a kilátóban. Szép idő volt, kék ég, és minden
fehér. A 200 Csóvi alatt sokszor volt szép idő, és legtöbbször a
Mogyorós-bérc felé indultunk le, mert az a kedvenc részem, és
legtöbbbször napos bérc. Fölfelé általában a Kuruc- bérc felé
találtunk szép utat a NHH-ig, ahol kis pihenés után indultunk le
Királyrétre. Tehát szép Csóványos túráim violtak eddig, remélem
ezután is olyanok lesznek. Ahogy leértünk a kilátóból, a rendezők
csináltak rólunk(apukám, anukám és én) egy csoportképet, amin a
pezsgő is rajta volt, persze a kilátóban külön-külön lefényképeztük
egymást. Ahogy lefényképeztek minket, ideje volt elindulni
olyan 9:50 körül. A Bodosházi-kút ellenörző pont a P-háromszög és a
Z találkozásánál volt, 400 méterre a Csóvitól, de azért lementünk...
A terep viszonylag jó volt, de a lábam össze-vissza ment az
egyenletlenül kitaposott hóban. Lent a Tűzköves-forrásnál szép
jégcsapok voltak, mnit előző héten, amikor próbáltuk bejárni a túra
egy részét, elég sikertelenül... Föl a Magos fára eléggé kimerültem,
de ott ettünk, és jobban lettem. Még a Dobó-bércen voltam gyengébb,
utána már szinte végig jól voltam. Leflé jól lehetett menni a Z
jelzésen a Csehvárhoz, onnan kellemes út a Foltán-keresztig.
Sajnálom azokat, akik Diósjenő felől jöttek, hogy Csehvárnál már
ajdnem Diósjenőn voltak, de még volt a Csóvi...Foltántól szép
képeket csináltam a naplementéről, és ahol elválik egymástól a K és
a Px, ott megálltunk enni a Csóvitól 10 percre. Na itt kicsit
kiakadtam, hogy milyen idegesítő, ha a célt folyton megközelítjük,
de csak nagy kitérésekkel megyünk fel később... Itt már feltetük a
lámpát, Rakodónál be is kapcsoltuk, és indultubk lefelé. A fekete
rétig azon nevettem, hogy az a lámpa, ami anyukámon volt, tavaly a
LeFaGySzon a legjobb lámpánk volt, most pedig szinte alig
világított...Rajtam az eldő lámpám volt, amit kaptam régebben
szülinapomra, most nemrég tettünk bele újra elemet. Apukámon volt az
a lámpa, amit nemrég Karácsonyra kapott, nagon jól bevilágította a
terepet, nekünk nem volt nagy szükség ezért lámpára. Fölfelé a
Csóvira, felvágtunk egyenesen kb. mint a régi jelzés, de nem a
legjobban sikerült, ha a jelzésen maradunk, elég fölérünk
valószínűleg.Egy idő után, mikor már elég sokat mentünk föl, elértük
a PK háromszöget, ami rövidesen belement a Z-be, Magosfa, és Csóvi,
a cél. Ittam egy pohár teát, azt mondták, hogy Tibet még nem ért be,
és Vadmalac elment elé (ők fuveroztak el) mi lementünk a
Foltán-kereszt felé ahol már jártunk pár órája.. Onnan le
Királyrétre, és rövidesen Vadmalac és Tibet is leért, és hazavittek
minket. Köszönet a fuvarért!:) Gratulálok minden teljesítőnek, nehéz
és ötletes túra volt. És a szervezőknek, mert nem lehet kellemes a
-10-ben sokáig...
bibor
2010.01.24
Érdekes elgondolás
csóványosi rajt-céllal túrát indítani, ez olyan amit nem tudnék
kihagyni:) Diósjenőről a majdnem végig csak emelkedő Z-n mentem
fel a Csóvira. Fél 9 körül értem fel, a csúcskönyvben megkerestem a
szilveszteri bejegyzésem kicsit szöszöltem aztán nekivágtam a
túrának. Jó útvonalleírás mellé még térképet is kaptunk bár erre nem
volt szükségem. A Phsz-ön volt "szerencsém" elsőnek az érintetlen
hóban utat taposni. Pogányvárnál hiányoltam a földből szinte kézként
kinyúló gyökerek látványát, ezeket most vastag hóréteg fedte.Innen
hosszú ereszkedés következett, több mint 400 szintet vesztve
érkeztem meg a Bodosházi - kúthoz ami az első pont. Lett volna.
Kicsit vártam mivel épp pontnyitásra értem oda, közben utolértek
3an. Csináltunk egy fényképet aztán továbbindultunk. Itt sikerült a
második patakbalépés /első egyből Diósjenő után összejött:)/. A
Tűzköves forrásig további kalandos patakon átjutások sorozata várt
ránk. A P - PN elágazásra szalag is felhívta a figyelmünket. A PN
-en fel a Rakottyás - bércre. Szomorúan láttam egy nagy tarvágott
területet, közben arra gondoltam hány helyre van kitéve olyan Ipoly
Erdős tábla amin azt magyarázzák, hogy újfajta erdőgazdálkodást
folytatva nem vágnak ki egyszerre nagyobb területet.. A József-
emlékműhöz jobbos kitérő, itt már voltak pontőrök. Iszok egyet
közben olvasom mi vár a következő e.p.- ig : 2,7 km és majdnem 300
szint. Hiába, Magosfára feljutni nem egyszerű.. A PN-en a nyári
viharban bedőlt fákat átlépdelés, közben egy helyen elcsúszás
közelebbi ismeretséget kötve a puha hóval:) A Nagy Mána gerincéről
érkező pirosra rátérve hosszas emelkedés, a mögöttem jövő meg is
jegyzi felérve hogy azt hitte estig így megyünk felfelé..végülis nem
tévedett sokat. A zöldön eszembe jut, hogy a Csóvi innen tíz percre
van, de mi azért mentünk több mint 10 km-t mire idejutottunk. Ez
benne a poén:) Magosfán pecsét, aztán 500 szintet vesztős lefelé
séta. Ekkor még mindig mi 3an voltunk az eleje, a nem letaposott
hóban néha jócskán megmerültem mikor a hó által elfedett gödrökbe
léptem. A Nagy- Orosról lefelé nosztalgiáztam, itt vertem le a Nahát
közben a körmöm..Közben előz minket Vadmalac az egyetlen ember
akitől a túra során futómozgást láttam. A vaddisznók néhol feltúrták
az utat de fura módon csak a zöld útvonala környékén. A kerítés
előtt a fára festett létra jelen poénkodunk hogy fel kell mászni a
fára:) A Bacsina patak előtt még egy lábgyilkos meredek lejtő. A
patakparton szalagozás segítségével megérkeztünk a 4. pontra. Itt
kétféle szaloncukorból választhattunk. A ponton utolér a gyorsabb
szekció kb. 17 km alatt behozták a félórát..:) Innentől kicsit
átrendeződött a társaság, továbbiakban javarészt R. Istvánnal és
RushBoy-jal tartottam. A KN hosszasan néhol sunyin, néhol szemtelen
módon emelkedik így értük el a pontot ahol csokikból lehetett
választani mellé alma közben megcsodálhattuk szemben a Nagy- Mánát,
Pogányvárat. Nemrég még ott kezdtem a túrát..Továbbmenve elérjük a
KN-Z elágazást. Néhány órája erre mentem fel a Csóvira. Lefelé azért
könnyebben ment. Az Őz- Berek patakból merítek vizet mivel szűknek
bizonyult a fél liter amit hoztam. Csehvárnál újabb pont, innen a
cél már csak 13 km, igaz 800 szinttel. Olvasom a leírásban, hogy
kérjük csak akkor menj tovább ha erősnek érzed magad. Nos itt semmi
erőt nem éreztem magamban , a Px-en eléggé elfáradtan nem bírok egy
értelmes tempót menni. A hó nem nekem való erre már sokszor
rájöttem. A Foltán- keresztnél majdnem lepecsételtettem a lapom az
ott pihenőkkel ebből is látszik mennyire észnél voltam:) A K-en épp
favágók dolgoztak, aprították a rönköket. A PX-K- nél ismét ott
vagyunk a Csóvitól egy köpésnyire ám még egy kicsit körbe kellett
kerülnünk.. A Rakodóhoz érve még mindig nem éreztem azt, hogy már
csak 5 km mindjárt vége. A Fekete- rét felé tarva a nap végleg
lement vörösre festve a hegyek felett az eget. A Khsz se fel se le
nem tartozik a kedvenc útvonalaim közé, persze ez nem meglepő nagyon
mazochistának kell lenni ahhoz, h vki ezt szeresse.A sziklát
megkerülve elkezdjük a szerpentinezést. A régi toronyiránt vezető
jelzés nekem jobban tetszett, szívósabb de hamarabb felért az ember.
De ha átfestették akkor persze kanyargunk egészen addig amíg meg nem
álltam csokit enni és inni. Azannyát, úgy vártam a Phszet mint
zsidók a messiást. Valahogy eljött az is, innentől már szép szintút
vezet ki a P-Z-ig. Ettől pár percnyire voltunk Magosfa felé menet..
Így minden irányból körbeudvarolva a Csóvit lassan elérkezett az
ideje, hogy végre felmehessünk rá. Lámpát nem vettem elő, a
csillagos égbolt és a félhold elég fényt adott. A torony sötét
foltja kibontakozik , mögötte fény és a Cél. Két pohár teát
megittam, közben nagyon fáztam bár ez -10ben nem meglepő. 9 órányi
mászkálás után jutalomképpen még le Diósjenőig bő 8,5 km. Hát,
kemény móka volt ez a Magas- Börzsöny. Grat minden teljesítőnek és
az őröknek- szervezőknek a kitartó hidegben várakozásért! U.i.:
azt álmodtam utána éjszaka, hogy leértünk D.jenőre ott állt a falu
szélén egy pontőr pecsételt és azt mondta, hogy még menjünk tovább
Závozig onnan Királyháza- Nagy-Mánán újra fel a Csóvira. Hm, még jó
h csak egy rémálom volt!:)
Tibet19 - Magas Börzsöny, avagy a Börzsöny tényleg nem
viccel 2010.01.27
Első percben tetszett a
kiírás, utána kevésbé… hegymenet után egy nehéz téli túra. Nyűgös
hét után józan ésszel nem kéne elindulni, de tudom Vadmalac imádja a
Börzsönyt meg a kihívásokat, legyek őszinte én is… Reggel pár
óra alvás után arra riadok, hogy álmomban lekésem a rajtot…Az első
pont amiben VM tévedett nem lehet könnyen két óra alatt felérni a
rajtba, ráadásul pocsékul érzem magam, fázom, fáj a fejem és a
hátam. Végig arra gondolok, hogy már a rajtban fel fogom adni. Mégis
felvergődöm és a rendezők kétkedő tekintete ellenére 9.50 kor
elindulok. A késői indulás egyetlen előnye, hogy gyakorlatilag nem
kell tájékozódni, végig kitaposták az utat. Az első pont nem a
helyén van, emiatt csak Királyháza felé jövök rá, hogy lekéstem
volna a pont nyitva tartását, és igencsak gyorsan kellene az Ezredik
szarvasbikához érnem, lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Már nem fázom
és a fejem sem hasogat, próbálok sietni, de tudom ez kevés, próbálom
hinni, hogy még ott lesznek. Megelőz a Tátralátói ismerősöm és
biztat hogy még utánam is van 1-2 későn induló, aggódó tekintettel
hagy ott látva agonizálásomat. Az emlékmű oda-vissza szakaszán
találkozom 1-2 ismerőssel és nyitva találom még a pontot. Felcsillan
a remény:-) A következő rész papíron 2.7 km, nehéz emelkedő, de
gyönyörű a táj, elbűvölnek a csillogó zúzmarák és a valószerűtlen
kék ég. Készítek is 1-2 fényképet. A Rakottyás bércen visszaelőzöm
Osziékat és rátérek a Vulkántúra egyik szakaszára. Kicsivel Magosfa
előtt találkozom a rendező-pontőrrel, kapok pecsétet és bíztat, hogy
„küzdjek”, tovább lesznek mindenhol a terepre és a „távra” való
tekintettel. (ezen a részen 400m-rel mérte többet … az 15%..)
Megnyomom az utat, ahogy Jaat mondáná. Kezdek egész jól lenni,
még futni is tudok, ismerős az út a Börzsönyi Lefagyszról és nekem a
hó könnyebb a sárnál, egy kicsivel. Közben rájövök, hogy VM másik
állítása is megbukott, mégpedig hogy a meteorológia szerint 3-6 cm
hó van… néhol tényleg csak annyi, de jellemzően jóval több. A
meredek lejtőn próbálok talpon maradni, de a kicsúsztatott úton ez
nem mindig sikerül. Elérem a Bacsina patakot, az egyetlen pont ahol
épp zárásra odaérek, páran épp a feladást fontolgatják. Most
lendületben vagyok, a Dobóbérc következik, ami számomra a
legkönnyebb a gerincek közül. Királyházán Raftertől kapok egy korty
kólát, ami félelmetes energiát ad, utólag is örök hála érte. Úgy
érzem haladok, bár ez a papír szerint mégis lassú. Már nem érdekel,
hogy sikerül-e, hogy mi lesz, ha elfogy a vészesen apadó italom.
Egyszerűen menni kell, küzdeni. Küzdeni a szinttel, a reggel óta
kínzó fájdalommal a vállamban, önmagammal. Németh Csaba nyilatkozta
egyszer „a hosszútávfutót egyetlen dolog motiválja, mégpedig az,
hogy milyen jó lesz megállni”. Nem vagyok jó futó, de hasonló a
motiváció. Közben rá-ránézek a térképre, jellegzetes pontok sokat
segítenek és a leírás is. Jelesfánál kapott alma aranyat ér,
egyideig oltja a szomjamat, megint alulbecsültem a
folyadékigényemet…. Csehvárhoz is késve érek, a pontőr már
elindult, de pecsétel. Kicsit őrültnek tart, hogy mégis
felkapaszkodom a várhoz és lefotózom a kódot, a becsületes játék az
egyetlen út. Egy páran jönnek szembe, egy futó srác épp visszafut
fentről hogy pótolja a kimaradt Csehvárat, biztatom – ez lelkileg
nagyon nehéz lehet, főleg hogy az autóját Diósjenőn hagyta. Elhagyta
az itinerét, ezért többször elmondom a hátralévő utat. Nem a km sok,
hanem a szint ami még előttem áll, inkább nem gondolok bele.
Szerencsére, ha elérem a Foltán keresztet, onnét jól ismerem az
utat, szinte minden méterét. Számolok, VM lassan beérhet, hívni
próbálom, de behal a telefonom, oh nem. Polár alá rejtem és pár perc
múlva teljes töltésen áll az aksi :-) de nem elérhető, marad az sms…
hamarosan jön a megmentő válasz : „megyek eléd”. Erőt ad. Eddig
a hó fehérsége, a táj szépsége segített, most az alkonyat és lemenő
nap már nem képes erre. Nem akarok lámpát használni Foltánig, de
anélkül botladozom, így inkább bekapcsolom. Elhaladok egy lány
melett, és feltűnik a kereszt tekintélyt parancsoló körvonala. A
padoktól odaszól egy srác, hogy merre tovább, mert elfelejtette, ő
az eltévedt futó. Emlékek, érzések. Gyönyörűek a kirajzolódó
magaslatok, de a sötétség eszembe juttatja a feladott Dögölj meget.
De ismerem magam, hogy sokkal rosszabb állapotban is végigmentem már
nehéz túrákon, sokszor agyban dől el. Jobban megy az emelkedő mint
reggel, de a fejfájást kezdem érezni újra, a fáradságot még nem.
Próbálok nem gondolkodni, ilyenkor nem szabad, csak a tájra
figyelek. Jön a hegy kis pihentető lejtője, önámítás ez, de jókor
jön és szemben lámpák fényei tűnnek fel, három is. Köszönnek,
megismerem Vadmalac hangját, megmenekültem, megiszom a saját maradék
három kortyomat. Indulunk tovább… Vm csodálkozik, hogy a dzsekim még
mindig szét van húzva, a kesztyűm valahol a zsebemben, és a kezem
szinte forró. Ő aki bírja a hideget, most fázik – ilyen se volt még.
Ránézek az órára, megint a pontzárás utánra fogok odaérni….de
Rakodón még ott fagyoskodik a srác, átveszem tőle a pecsétet és a
lapot, hogy ne kelljen levennie a kesztyűt. Hálás érte és irigyel,
hogy jó a vérkeringésem, hát ez az ami nem igaz, épp a héten voltam
EMG vizsgálaton. Innen lejtmenet, hogy a végén még egyszer
meghódíthassuk a hegyet, a Börzsöny csúcsát. Újra besegítek a
pontőrnek, mert még mindig nem fázom. Újabb emlékek, hat Tátralátó,
néha könnyű volt, néha kegyetlenül nehéz, de legalább ismerem, bár
sötétben még csak lefelé jöttem rajta. VM is segít, szakaszokra
bontjuk :-) Először kis völgyi menet, majd oldalazó emelkedő, utána
a szerpentin, aztán állva legelés (Mecsek 50 leírásából),
„laza”szint út a szikla kanyarjáig, és a végső út a négy jelzés
összefonódásán. Elmellőzünk egy túratársat és biztatjuk, bár ez már
nekem is kellene, visszaelőz minket az eltévedt futó. Még egy
kanyar, még egy kanyar … érjük már el a durva emelkedőt. Iszom,
lépkedek, egyre nehezebb…egyre fogy az erő, VM jobban bírja
másodszor is. Arra gondolok, hogy nem a Kinizsire kellene orvosi
papír, hanem erre, de elmeorvosi :-P Látom amint a futósrác
balra fordul és már nem emelkedik felfelé, az a vége .. ott már
meglesz. Szinte kocogni kezdek, amint vízszintbe érek, a cél
közelsége lendületet ad, visszaelőzzük a srácot és elérjük újra a
tornyot, könnycsepp folyik az arcomon, megcsináltam :-) A rendező
srác örül és bevallja, hogy reggel egy lyukas garasban nem fogadott
volna rám. Egy perc alatt, félelmetes sebességgel kihűlök,
lefagy a kezem. Most érzem mennyire farkasordító hideg van, mennyire
fáradt vagyok. És milyen messze még az autó. Beszélgetünk kicsit, de
lassan indulni kell, mert a Csóványos család – akiket kocsival
hoztunk - már elindultak lefelé. És mert három ismerős – akik kb 2
km-rel feljebb a Spartacusnál álltak meg átfuvaroznak minket, ha
leérünk. Nekiindulunk, már csak lefelé… fények szembe … ők hárman …
értetlenség … a zöldön indultunk … szinte elsírom magam … vissza,
még egyszer felfelé. Végre a kéken vagyunk és lefelé, átvágás a
négyzetre, odaérünk a házhoz, átvisznek az autóhoz. Mínusz 10 fok.
Hazaérünk, jóleső érzés – Kemény küzdelem volt, de megérte.
Néhány kiragadott - de a megpróbáltatásokat jól
tükröző - részlet a nem közölt beszámolókból (ha még bizonytalan
vagy, hogy indulsz-e a következőn):
„Nagyon kemény volt ez a túra! Ezt az tudja aki
átélte.”
„A Börzsöny tényleg nem viccelt! Alábecsültem a
hegyet rendesen!”
"nagyon hideg volt, éreztem ahogy fagy meg az
arcom"
"iszonyatosan fáztam"
"Már csak 5km és több mint 400méter szint volt
hátra. Végül a feladás mellett döntöttem"
"az éhség győzte le az
akaratomat"
"Számomra is brutál volt, az egyik legnehezebb
túrám"
"a Magas-Börzsöny túrára illett, hogy ""szadista
rendezés
mazochistáknak""
|