Frissítve:

                         

Kedvencekbe
 

 
 
 
- Rendezői beszámoló -
 

 

Ideális kerékpáros időben, 26-an vágtak neki az 1. Tour de Börzsöny-nek.

 

A megáradt Duna, és az első emelkedő már a nap elején alaposan szétzilálta a mezőnyt. Az első ellenőrzőpont előtt hatan megszöktek a főmezőnytől, de szökésük túl korainak bizonyult, hiszen előnyüket már Zebegényben el is vesztették, amikor is egy őket utolérő magányos kerekes vette át a vezetést, aki Kisinócig 15 perces előnyre tett szert velük szemben. Ekkor azonban első defektet kapott, így előnye elolvadt, de gyors szerelés után ismét az élre tört, ám egy eltévedést követően újra megfogták, ekkor az élboly átmenetileg hét fősre dagadt, majd egy következő defekt miatt a sokáig vezető résztvevő Nógrádon feladni kényszerült a tour-t. Diósjenő után a pénzásási első kategóriás emelkedőre két hegyi menő - egyikük egy hölgy - ért fel elsőnek, majd a további négy szökevény. Ekkor már világossá vált, hogy a szökevények hazaérnek és ebből a hatosból kerül ki az aznapi első is, hiszen a mezőny további apró csoportokra szakadt, és a legkisebb jelét sem mutatta annak, hogy meg akarják fogni az élen lévőket, sőt egy hat fős grupetto is kialakult, akik végül mindkét napon leghátul amerikáztak. A Nagy-völgy hosszú lejtőjét ismét együtt kezdte a hatos, majd ketten folyamatosan elléptek a többiektől és végül 17 perces előnnyel, azonos idővel, együtt értek Kemencére.

 

Az este strandolással, evéssel, ivással telt, ezután mindenki korán nyugovóra tért, hiszen következett a király etap.

 

Csípős vasárnap reggelre ébredt a tábor, majd a svédasztalos reggelit követően nem sokkal nyolc óra után elrajtolt a 23 fősre fogyatkozott mezőny.

 A rajt utáni hosszú emelkedőn egy magányos bringás elvált a többiektől és az első ellenőrzőpontra már mintegy ötperces előnnyel érkezett. Mindenki tudta azonban, hogy az igazság pillanata majd csak Hideg-hegyen fog eljönni. A Szén-patak völgyben az üldözők közül öten összeálltak, hogy megfogják a szökevényt, de ez nem sikerült, sőt a csoport kettészakadt és a tegnapi két első ezúttal is meglépett. Ekkor jött fel hátulról a hegyimenő hölgy, aki lassan, egyesével ette meg a mezőnyt, és minden bizonnyal a csúcsra is elsőnek ér, azonban egy bukás miatt végül mégsem tudott beleszólni az elsők küzdelmébe. A Hideg-hegy alatti lejtőn többen buktak, egyesek többször is, de mégsem itt, hanem Királyréten dőlt el a szakasz, amikor is az előző napi győztes duó begyújtotta a rakétákat és 33 perces, összetettben pedig 1 óra 4 perces előnnyel ért Kismarosra. 

 

Mi így láttuk kívülről :)

 

A túrázóknak köszönjük a részvételt, és legközelebb mindenkit szeretettel visszavárunk!   

 

 

Rendezte: Harsáczki György, Id. Szabó Károly, Szabó Károly

 

 

Idő/Dátum


Click for Budapest Ferihegy, Hungary Forecast

Holdfázis



A HOLD ÁLLÁSA


 

 

Made by:Hoter